Vannak mondatok, amelyek közhelynek hangzanak… egészen addig, amíg egyszer igazán meg nem érkeznek a lelkünkbe.
„Minden okkal történik.”
De ami igazán fontos: ezek az okok nem ismeretlenek.
Ki lehet deríteni, fel lehet ismerni, és meg lehet érteni őket.
És amikor ez megtörténik, a felelősség is visszatalál a forrásához.
Nemcsak arról van szó, hogy módunkban áll kezelni a helyzetet – hanem arról is, hogy innentől már nem is tehetünk mást.
Minden okkal történik (az írás személyes példát is tartalmaz)
Ám ezek az okok nem ismeretlenek. Ki lehet deríteni, fel lehet ismerni és meg lehet érteni őket.
Igaz, ezzel a folyamattal a felelősség is visszatalál a forrásához és nem csak módunkban áll kezelni a helyzetet, hanem egyszerűen nem tehetünk mást.
Amíg nem tudjuk az esemény, érzelmi megélés eredetét, okát, addig olyanok vagyunk, mint a gyermekek, akik ki vannak szolgáltatva a felnőttek tudásának, szándékainak és felelősségérzetének.
Kilépni a „nemismerésből”
A „nemismerés” állapotából táplálkoznak a vallások, de az elnyomáson alapuló rendszerek is. Ezért fontos most beszélni erről. A világunk hatalmas változásban van, de az a mi személyes és kollektív tudatosságunkon múlik, hogy milyen irányba fordul ez az átalakulás.
Egyéni szinten ugyanaz történik, mint a kisebb-nagyobb társadalmi szinteken, ezért a magunkon végzett munkától függ, hogyan alakul a világunk tovább.
A felismerésekkel felnövünk!
Jelentős változásban van az életünk egyénenként, családonként, párkapcsolatban, baráti szinten és intézményi szinteken is.
Az utóbbi években egyre több olyan módszert ismertünk meg, amelyekkel mélyebben rálátunk a saját történetünkre és jobban megértjük mások motivációit is. A sok személyes munka következtében elegendő tudatosság kapott teret ahhoz, hogy a teljes vakságból és rutinalapú életből elinduljon az ébredés folyamata.
Csillagok útján járunk
Asztrozófus (is) vagyok, tehát nem tudom nem látni, hogy az ég csillagai hűen tükrözik a történéseket. Amikor eljött az idő, a Plútói energia a Nyilas, majd a Bak csillagaiból elkezdte lebontani a túlérett, de megszilárdult hatalmi rendszereket azzal, hogy világossá tette, megmutatta számunkra a mélyben rejlő titkos mozgatóerőket, a hátteret. Az Uránuszi erők a Kos előre tekintő, majd a Bika termékeny csillagaival pedig a pénzügyi világot kezdték ki, a felépített kereteket kezdték bontogatni. Finoman szoktatva és tanítva minket arra, hogy mit kezdhetünk a visszanyert szabadságunkkal, ha már képesek leszünk átugrani a kerítést.
Ők ketten bámulatos együttműködésben azon dolgoznak még sok évig, hogy megtapasztalhassuk azt a szabad valóságot, ami bennünk neptuni vízióként felderengett és stabilizálódik majd a teljes felelősségvállalásig.
Önismereti korlátaink
Eljött az idő túllépni az önismeret eddig leggyakrabban alkalmazott nézőpontjain és gyorsítani az átalakulást azzal, hogy a továbbiakban kevesebb tévútra lépünk.
Milyen hiba lehetőségeket hordoznak az eddig használt önismereti és problémamegoldó folyamatok? Felsorolás most a teljesség igénye nélkül – csupán gondolatébresztőnek.
Pl.:
Megelégszünk a felületes, félinformációk adta magyarázatokkal és önbecsapáson, önáltatáson keresztül várunk átütő változásokat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy minden maradjon úgy, ahogyan van, csak legyen jobb!
Vagy:
Mást, másokat jelölve meg felelősként, áldozati állapotokon keresztül néha rimánkodva, néha vádlóként, árulóként, vagy lázadóként próbálunk megoldást találni tűrhetetlennek megélt helyzetünkre. Családban, különböző közösségekben, munkahelyeken, vagy akár a politikai színtéren is találkozunk ezzel.
Gyakran:
Megváltóként tekintve valaki másra, saját megértés és tapasztalat nélkül, teljes önfeladással rendelődünk alá a számtalan guru, coach, vagy „megmondóember” útmutatásának.
Esetleg:
Egy segítő feltáró munkája által túl mélyre nyúlunk és vakon kotorászunk olyan területeken, ahol okként megragadva valamit nem vesszük észre, hogy egy egész védőhálót szakítunk fel és nagyobb bajt csinálunk az aktuálisnál.
Sajnálatos módon:
Az Ember teremtőképességét félreértve még mélyebbre taszítjuk a fölfelé törekvőket.
A változás lépcsőfokai
Mindemellett ezek és még más hasonló módszerek megfelelő létrafokok Jákob lajtorjáján, mert megértést segítő tapasztalat nélkül nem is látjuk a következő fokot a létrán.
Teljesen természetes, hogy az aktuális megértési szint és tudatállapot teljesnek és véglegesnek tűnik, amíg benne vagyunk. Ez nagyon sokáig így van és lassan változik. Sok vita alapját képezik a különböző nézőpontok. Társas lényként az is érthető, hogy a teljes tudásnak megélt következtetéseket szeretnénk megosztani, ezért továbbadjuk másoknak. Emberi dolog az is, hogy jól esik a figyelem, az elismerés, ami kíséri ezt a folyamatot. Ha nem vagyunk biztosak a „tanainkban”, akkor ellenkező véleményekkel, kötekedéssel, leértékelésekkel, vitázással szembesülünk. Ezeket a kinyilvánított véleményeket kérdésként érdemes kezelni, segítenek a mélyebb megértésekben, a pontosabb fogalmazásban.
Később felismerjük, hogy minden nézőpont igaz valakinek és egy új mozaik alapjait adja a saját világunkhoz.
Személyes történet
Emlékszem az első felismerésemre, amikor rádöbbentem, hogy a világ nem csak olyan lehet, mint amit eddig láttam, tanultam és tapasztaltam. A húszas éveim elején jártam, két édes, kicsi gyermekem mellett igyekeztem megfelelni a házasság és az anyaság kihívásainak.
Nem voltam boldog és nem értettem, hogy mi ennek az oka, hiszen minden álmom-vágyam teljesült, amit akkor értékként tanítottak nekem. Büszke voltam magamra, mert férjhez tudtam menni időben, jóravaló férjemmel létrehoztuk szép közös otthonunkat és született két gyönyörű gyermekünk. Egészségesek voltunk mindannyian és tisztán láttam, hogy milyen jövő előtt állunk. Nem vágytam másra, nem vágytam többre, kicsi céljaim voltak, reálisan láttam a lehetőségeimet.
Viszont boldognak kellett volna lennem, mint ahogy elképzeltem kislánykoromban, hogy mindettől majd nagyon boldog leszek.
Ez idő tájt történt, hogy kaptam egy könyvet valakitől, akitől a legkevésbé vártam. Nem tudom, hogyan jutott hozzá, de nem tudott vele mit kezdeni, ezért ideadta nekem. Egy tiszteletes írta, ami először ellenérzést keltett bennem, hiszen ateistának neveltek, az egyházak számomra csupán történelmi emlékek voltak.
Ennek ellenére belenéztem és kiderült, hogy a tudatalattiról szól, amiről előtte azt sem tudtam, hogy pontosan mit jelent. Ez a könyv megadta az életem irányát. Feltárt egy olyan világot, ahol mindennek érthető háttere és magyarázata van, az életem eseményei és a gondolataim nem a semmiben lógtak, hanem előzményekhez kapcsolódtak. Itt kezdődött az a több évtizedes folyamat, ami a mai világlátásomhoz vezetett.
Természetesen az életem is megváltozott, amit akkor még nem kötöttem össze a gondolatvilágom változásaival.
Nézőpontváltás
Nem az életemet készülök elmesélni, viszont párhuzamot látok a mostani változások sorsfordító ereje és az akkori személyes tapasztalataim között. Már nem a tudatalatti az újdonság, sokkal inkább a „tudatfeletti” – ha játszani akarok a szavakkal. Azok a nézőpontok, amelyek csak „fölé emelkedve” válnak érthetővé és világossá. Valahogy úgy, ahogy a rendező látja a színpadi művet. Nincs „benne”, csak látja az összefüggéseket, a miérteket és a hogyanok motivációit.
Itt utalok vissza az írás első gondolataira: az érzelmi megéléseink okának keresése számomra már rég nem a tudatalatti bugyrait jelenti, hanem az emberi működés megértését. Egyre inkább úgy látom, hogy nem fejlődni, hanem fejleszteni vagyunk itt a Földön. Ezt a témát egy másik írásban részletesebben kibontom majd.
Jó példa lehet, hogy még ma is találkozom néha angyalterápiával és hasonlókkal. Annak idején nagy áhítattal olvastam Doreen Virtue könyveit, az első kártyám is az ő Angyalkártyái voltak. Tanítása által szeretettnek és értékesnek éreztem magam csupán csak azért, mert létezem. Úgy éreztem, hogy óvnak engem, vigyáznak rám, fontos vagyok. Biztonságban voltam.
Addig ismeretlen, nagyon jó érzés volt. Egy rendíthetetlen belső derű.
A lelkem nyugalmától a világom is harmonikusabb lett, legalábbis annak láttam, annak éltem meg sokáig. Aztán váratlanul minden beborult…
A lélek pihentető nyugalma
Ezért teljesen megértem, hogy ennek ma is még óriási ereje van, talán még inkább, mint a sokkal kiszámíthatóbb régi szocialista világban. Az auramasszázstól a vezetett meditációig és ki tudja még milyen kellemes önbecsapásokon keresztül tudunk túlélni akár évtizedeken keresztül.
Ez a nyugalom viszont csak felszínes, éppen ezért egy kis lelki pihenő után biztosan továbblépés következik így, vagy úgy. Ezt úgy mondták régen, hogy minden jó után jön a rossz, vagy öröm után bánat, vagy ne nevess, mert sírni fogsz és hasonlók. Ma érzelmi-lelki hullámvasútnak, vagy „egyszer fent-egyszer lent”-nek nevezik inkább. Miért van ez?
A nyugalmunkat, értékességünket és biztonságunkat „valaki más” kezébe adjuk, mert sok évezredes tapasztalatok alapján az van a génjeinkbe kódolva, hogy egyszerű halandóként, sőt „bűnösként” nem vagyunk se méltók, se képesek minderre, csak egy „magasabb istenség” által érdemelhetjük ki. Valaki adja és nem tudjuk mi magunk. Az a „valaki más” aktuálisan lehet valamely isten, vagy az angyalok, vagy idegen lények más bolygókról, vagy a természet kicsi élőlényei, mint a törpék, faunok, tündérek. Esetleg Felemelkedett Mesterek, különféle bölcsek, stb. Lényeg, hogy valaki más tudja, kedve szerint adja, sőt kérni kell, mert nem rendelkezünk vele mi magunk. Ez is még egy gyermeki, kiszolgáltatott, felelősséget nem vállaló érzelmi és mentális állapot.
Miért?
Miért alakulhatott ki és miért rögzült ilyen mélyen ez a hiedelemrendszer? Az egyik lehetséges ok a tudás, megértés hiánya a múltban, ami rendkívül kiszolgáltatott állapotokhoz vezetett az életben maradást illetően. Magyarázatot és kapaszkodót kerestek ezek a természeti erőknek kiszolgáltatott nemzedékek, ami rögzült a tudatalatti programban és egészen addig teret kap, amíg fel nem ismerjük, hogy ez csupán valaha történt események lenyomata, amit újabb és újabb felismerésekkel, megértésekkel, tapasztalatokkal felül tudunk írni. Feloldani, eltüntetni, törölni nem lehet, mint ahogy az IT rendszerekbe bevitt adatok sem törölhetőek, legfeljebb nem láthatóak számunkra, de ott vannak a háttérben.
Furcsa hasonlat? Érthető lesz majd az írásokon keresztül.
Lesújtó felismerés
A tudatalatti, az agy és az elme működésének megismerése folyamatában volt egy nagyon kemény pillanat!
Ahogy a megértésem nőtt és egyre több tapasztalás erősítette meg az elméleti anyagot, egy pillanat alatt élesen és váratlanul bevillant a gondolat, hogy valójában nincs „kint” senki, egyedül vagyok!!!
Nem vigyáz rám senki, nem hall senki, amikor szólok „ott fenn” valakihez. Nincs senki, csak én. Mélyen kétségbeestem. Nem emlékszem pontosan , hogy hány éves voltam, de ott egy pillanat alatt összedőlt a biztonságom, a fontosságom, az „alanyi jogon járó” szeretet kártyavára. Mint amikor villám csap be egy magas toronyba és az egy pillanat alatt porrá omlik, mintha soha nem is lett volna. Nagyon kemény volt. Akkor nőttem fel valójában, ott lettem felnőtt, mert felfogtam végre, hogy minden csakis rajtam múlik. A felelősséget visszavettem egy képzelt hatalomtól.
Nehéz időszak következett, nagyon nehéz. Hosszú évekig tartott, mert a felismerés után már hiába kerestem a „fenti biztos pontot”, nem volt sehol. Magamat pedig még nem éreztem elég erősnek ahhoz, hogy egyedül is jól boldoguljak. Ezért a mindennapok kihívásai tanítottak lépésről lépésre és bukdácsoltam évekig. Nem értettem még tisztán, hogy miért éppen azok a helyzetek jönnek elém, de a felelősséget nem volt kire tolni. Azt a gondolatot azonnal elutasítottam, hogy valaki, vagy valami miatt vagyok az adott helyzetben, hogy valaki más tehet róla. Mindig magamban kerestem az okot, de eleinte nagyon nehéz volt meglátni az összefüggéseket. Így aztán tanultam és tapasztaltam tovább, kerestem a válaszokat és birkóztam a körülményekkel.
Tiszta kép
Végül sok év alatt összeállt a kép minden részletében, amit megosztok Veled, ha érdekel. Hangsúlyozom, hogy ez a világkép a sajátom és nem állítom, hogy ez a végső valóság, sem azt, hogy nincs ennél jobb, pontosabb elemzés a világunkról. Tapasztalatom szerint jól használható, nem csupán nekem működik, hanem másoknak is, ezért érdemes megismerni. Új nézőpontként kezeld, figyeld meg magadon, a környezeteden és próbáld ki, mennyire hasznos számodra. Segít-e közelebb kerülni a céljaidhoz, egy érthetőbb, kezelhetőbb, jobb élethez. Ha igen, akkor használd és idővel innen majd tovább tudsz lépni. Ha nem, akkor engedd el és fordulj más irányba.
Nem könnyű, tudom. Teljesen más gondolkodást igényel, az önbecsapásaink nem működnek tovább. Ez sokkal keményebb, mint most gondolod.
Véleményem szerint mindent megér! De ez én vagyok…
Ha ez a gondolatmenet ismerős, érdemes visszamenni a sorozat elejére.
Nem azért, hogy egyetérts — hanem hogy lásd, mit indít el benned.