Az elmúlt 165 év tanulságai neptunuszi nézőpontból – második rész
165 évvel ezelőtt, a neptuni kör kezdetén jelent meg Madách Imre: Az ember tragédiája.
A mű a most véget ért korszak alatt mit sem vesztett az értékéből, lényegi mondanivalója ma talán még aktuálisabb: az Emberi Minőség megőrizhető-e a mai drasztikusan megváltozó körülmények között?
A XXI. század kérdése így hangzik: hogyan változott a kollektív tudatosságban a hit, az igazság, a valóságérzet, a megbízhatóság, a bizalom, a felelősség belső megélése?
Amennyiben a Neptunuszt a belülről kivetülő, minket körülvevő valóságként értelmezzük, akkor elég szétnézni magunk körül és szembesülünk az általános nézőpontokkal mindezen fogalmakkal kapcsolatban.
Hogyan változott az ember és a hit kapcsolata az elmúlt neptunuszi ciklus alatt?
1859-ben jelent meg Darwin: a fajok eredete című könyve, ezzel alaposan megremegett a bibliai teremtéskép! Felébredt a kétely és elindult a keresés. A tudomány egyre nagyobb teret nyert a vallásosság felett.
Mindemellett az okkultizmus, a teozófia, a spiritizmus továbbra is jelen vannak.
Ébresztő gondolat: „Isten halott és mi öltük meg” (Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány 1881) : A felismeréssel az Ember lehetőséget kapott az önmagáért való felelősségvállalásra!
Közben 1875-ben megszületett Carl Gustav Jung, aki kidolgozta az archetípusok és a mélylélektan témáját, így vele együtt megszületett a belső spiritualitás.
Következett az I. és II. világháború – kollektív trauma, az „Isten hol van?” kérdése: „Isten nem engedné meg ezt, ha létezne!”
A háborúk után jöttek a keleti tanok, a jóga, a meditáció, pszichedelikumok, hippi korszak – új típusú hitélmény.
Majd a „New Age” mozgalom: angyalok, energiák, asztrológia új fényben, Galaktikus Föderáció, Ashtar Kapitány, földönkívüli megmentők és ellenségek. A felelősség ismét „kint” van.
Majd a lelki utak egyre inkább individualizálódnak („saját utam van”), egyre többen keresnek belső igazságot ahelyett, hogy elfogadnák azt másoktól.
Ma azt láthatjuk, hogy a spiritualitás és a tudomány óvatosan közelít egymáshoz.
Mi az ember legnagyobb tragédiája?
A csillagok üzeneteit olvasva és hétköznapi működésüket látva legnagyobb tragédiánk okozója
A TITOK!
Miért??
A projekciók működését és a születési programozottságunkat látva egyértelműnek tűnik, hogy nem tudjuk, vagy nem vagyunk képesek teljesen és tisztán felvállalni magunkat – a következményektől tartva. Gyakran nem is ismerjük saját magunkat, fogalmunk sincs, valójában mit szeretnénk, mi a valódi természetünk – csak tesszük, amit elvárnak tőlünk. Vagy behúzzuk a féket és lázadunk, sokszor nem is tudjuk, hogy mi lenne a jó, csak azt, hogy MI NEM!
Ennek következtében vajon milyen világ lehetne körülöttünk, ha nem az, amit látunk és tapasztalunk …
Minden, ami IGAZ számunkra, megjelenik körülöttünk! Ez a saját világunk, ezt látjuk, ebben létezünk. Nem lehet kilépni belőle.
A titok egyrészt az, amit szándékosan elhallgatunk, másrészt az, amit mi magunk sem tudunk magunkkal kapcsolatban! Az utóbbi is ad egy egész életre „munkát”, a titkolózás pedig újabb és újabb fölösleges, nehéz, egyre bonyolultabb köröket.
Azt gondolhatjuk, hogy ami kellemetlen, azt nem kell elmondani senkinek, hiszen a fejünkbe úgysem lát bele senki, megúszhatjuk. Társadalmi szinten, a politikában ugyanez a helyzet: úgy véljük, hogy amit titkolunk, az nem is létezik mások számára.
Nem így van.
Értő szemmel szétnézünk és meglátjuk. Újra és újra. A történelem ismétli önmagát, mint ahogy az emberi sorsok is generációkon keresztül. Újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk minden szinten.
A problémamegoldás nem segít a helyzeten, mert ugyanabban a körben maradunk, a különböző „elintézésekkel” éppen a probléma létezését ismerjük el. Fejlesztjük a „közösben”, a biológiai túlélőprogramban a megoldási sokszínűséget, ami dicséretes ugyan, de egy tapodtat se jutottunk előre, ugyanazt az utat rójuk újra és újra – generációkon át.
Valójában mit jelent a külvilágban megjelenő probléma? Mit mutat, ha nem ajánlott megoldani?
Más nézőpontból, új megközelítéssel maga a probléma a megoldás valamire, amit a múlt tapasztalatainak hasznosítására kondicionált elménk nagyon nehezen vesz észre. A probléma megmutatja, hogy milyen körből illene már kilépni, mi az, amit másként kellene csinálni, vagy gondolni.
A probléma tájékoztat és irányt mutat. A megoldással ott maradunk, ahol voltunk.
A Neptunusz Kosba lépése már új világot hoz létre, új kört kezd. Hogyan változik majd a hitrendszerünk? Milyen kivetítések között fogunk élni ahhoz, hogy felismerjük az igazunkat és az irányunkat?
Valentin napon, az éj közepén egy újabb jelentős lépés történik: a Szaturnusz követi a Neptunt, ezzel lezár egy 33 éves korszakot és erőre kap! Ha eddig csak a körvonalakat láttad, holnap már megmutatkoznak az útjelzőtáblák számodra is.