Mi van, ha nem azt látjuk, ami van?
A modern idegtudomány egyik izgalmas felismerése szerint az agy nem passzívan érzékeli a világot, hanem folyamatos előrejelzéseket készít róla. Az érzékszerveinkből érkező információkat ezekhez a belső modellekhez hasonlítja, és szükség esetén korrigálja.
Ez azt jelenti, hogy az ember nem közvetlenül a „nyers valóságot” érzékeli, hanem egy folyamatosan frissített, belsőleg felépített modellt él meg.
Ebben az értelemben a jelentés – vagyis az, ahogyan a világot értelmezzük – nem pusztán filozófiai vagy spirituális fogalom, hanem biológiai tényező is lehet.
A prediktív agy (a valódi jóslás biológiája)
Ez az egyik legizgalmasabb modern idegtudományi irányzat, mert gyakorlatilag elkezdi tudományos nyelvre fordítani azt, amit sok filozófiai és spirituális rendszer évszázadok óta sejtett, miszerint az ember nem passzívan érzékeli a világot. Sokkal inkább aktívan „megalkotja” az érzékelt valóságot és ez pontosan rezonál a Kentaur-gondolkodással.
A klasszikus nézet, a régi modell szerint sokáig úgy gondolták, hogy a külvilág információt küld, az érzékszervek ezt továbbítják, ezt követően az agy „feldolgozza” és kialakul az észlelés. Vagyis a szemek és az agy egyfajta „kamera”.
A prediktív agy-modell szerint ez nem így működik.
A modern idegtudomány erős irányzata szerint az agy nem pusztán várja a világból érkező információt, hanem folyamatos előrejelzéseket készít róla. Az érzékszerveinkből érkező jeleket ezekhez a belső modellekhez hasonlítja, és szükség esetén korrigálja.
Jól érted. Az agy modelleket gyárt, feltételezéseket készít, előrejelzéseket futtat és ehhez hasonlítja az érzékszervi adatokat. Tehát nem „látjuk” a világot, hanem az agy folyamatosan TIPPELI a világot.
Feltételezi, megjósolja és megjeleníti azt, amit a korábbi tapasztalataid, emlékeid és idegrendszeri mintázataid alapján a legvalószínűbbnek tart.
Egy egyszerű és napi szinten megtapasztalható példa lehet erre az, hogy – ha belegondolsz – miért tudsz gyorsan olvasni? Mert az agy nem minden betűt olvas külön, hanem előre sejti a következő szót.
Ezért tudod ezt is elolvasni: „Az agy nkem mndig kitlti a hiányzó rszeekt.”
Az agy előrejelzi a jelentést. A prediktív modell szerint az érzékelés nem adatbevitel, hanem folyamatos egyeztetés a belső modell és a külvilág között.
Amit „valóságnak” érzékelsz, az részben külső inger, részben pedig belső – tudatos, vagy tudattalan – elvárás.
Ezért történhet meg például, hogy ugyanazt az eseményt két ember teljesen másként érzékeli. Például ugyanaz a mondat egyiknek támadás, a másiknak vicc, vagy ugyanaz a világ egyiknek veszélyes, a másiknak inspiráló. Mert nem pusztán érzékelnek, hanem értelmező modelleken keresztül észlelnek.
Agyunk fő célja nem az „igazság”, ez nagyon fontos.
A prediktív agy szerint az agy fő célja nem a pontos valóság leképezése, hanem a túléléshez szükséges stabilitás. Ezért leegyszerűsít, szűr, mintázatokat keres, megszokásokhoz ragaszkodik.
Az ember legtöbbször nem azt látja, ami van, hanem azt, amit a rendszere korábbi tapasztalatok alapján biztonságosan értelmezni tud. Ez elképesztően fontos mondat.
Ha valaki sok veszélyt, kiszámíthatatlanságot, árulást, fájdalmat tapasztalt, akkor az agy veszélyre optimalizálódik. Ennek következtében akár semleges helyzetben is fenyegetést érzékelhet, kapcsolatban is veszélyt várhat, folyamatos készenlétben maradhat.
Ezért lehet az is, hogy a múlt nem emlék marad, hanem jövő-előrejelző modellé válik.
Esetenként ez nagyon mély felismerés lehet.
A prediktív agy és a placebo
Ha az agy biztonságot vár, gyógyulást vár, támogatást vár, akkor a test működése is ehhez kezd igazodni. Vagyis az idegrendszer, a hormonrendszer, az immunrendszer mind reagálnak a modellre. Ezért olyan fontos a jelentés (megértés, értelmezés), mert a prediktív rendszerben a jelentés biológiai tényező. Nem költői, vagy spirituális fogalom.
A modern idegtudomány egyes kutatói ma már úgy fogalmaznak, hogy az emberi észlelés bizonyos értelemben „kontrollált hallucináció”. Ez nem azt jelenti, hogy a világ nem létezik, hanem azt, hogy az agy folyamatosan egy belső modellt alkot a valóságról, amelyet az érzékszervi információk segítségével állandóan finomhangol.
Gondolkodjunk egy kicsit. Ami a keleti filozófiában Maya, az a modern idegtudományban a prediktív modell. Mindkettő azt mondja a maga nyelvén, hogy amit valóságnak élünk meg, az nem puszta objektív adat, hanem értelmezett tapasztalat.
Hogyan kapcsolódik mindez a Kentaur szemlélethez? A rendszer egyik legerősebb intuíciója ez: az ember nem egyszerűen „él a világban”, hanem folyamatos kapcsolatban áll azzal, és a megfigyelése, értelmezése formálja is azt. Ez nagyon közel van a modern tudomány kutatási eredményeihez, mint a prediktív agy, a valódi placebo hatás, a kvantum-megfigyelő probléma és a társadalmi tükröződés (következő téma lesz).
Ha az észlelés részben modell, részben előrejelzés, akkor az ember bizonyos értelemben valóban a saját valóságának a társteremtője.
Nem mágikusan. Nem „vonzás törvényesen”.
Hanem tudományosan: figyelemmel, jelentésalkotással, idegrendszeri mintázatokkal, tudatos és tudattalan elvárásokkal, döntésekkel, kapcsolati dinamika által.
Ebben összekapcsolódik minden. A kvantum Zeno-effektus szerint a megfigyelés stabilizál, a valódi placebo-hatás által az értelmezett jelentés meghatározza a biológiát, a prediktív agy neurológiai kutatási eredmény szerint az észlelés modellalapú.
A Kentaur Elmélet projekcióról szóló meglátásai több ponton érdekes összecsengést mutatnak modern tudományos irányzatokkal. A belső és külső világ kölcsönösen alakítják egymást.
Lassan kezd kirajzolódni az egységes kép.
Mi van akkor, ha nem mindig a világ nehéz – hanem néha a világra adott régi előrejelzéseink?
Lehet, hogy amit ma veszélynek érzünk, az tegnap valóban az volt.
Lehet, hogy amit ma elutasításnak élünk meg, az valaha fájt is.
És az is lehet, hogy a testünk egyszerűen csak próbál biztonságban tartani bennünket.
De akkor felmerül egy nagyon fontos kérdés:
Mi az, amit valóban látok – és mi az, amit már előre várok?
Mert lehet, hogy a gyakorlati spiritualitás nem valami különleges képesség.
Hanem az a pillanat, amikor elkezdjük észrevenni:
nem minden gondolatunk a valóság. Nem minden félelmünk a jelen. És nem minden történet igaz, amit az elménk automatikusan elmesél.
Olvass utána a témáknak például az alábbi cikkekből kiindulva:
1. Karl Friston, K. (2009) : Predictive coding under the free-energy principle
2. Wager & Atlas (2017): The Cognitive Neuroscience of Placebo Effects