Sorsunk (a karma) ura, a Szaturnusz is új kört kezdett 02.14-én éjjel. Most mégsem erről szeretnék írni, hisz megteszik sokan. Inkább előtérbe helyezem a Szaturnuszhoz társított egyik legfontosabb témát, az IDŐ-t.
Mit mond erről a Kentaur Elmélet (2016)?
Először idézzük fel röviden, mit mond a tudomány az időről?
A modern fizika szerint az idő nem az, aminek a hétköznapi gondolkodás feltételezi. Nem abszolút, nem mindenhol egyformán telik, és nem független a tértől.
Einstein relativitáselmélete kimutatta, hogy az idő sebessége függ a mozgástól és a gravitációtól. Nagy sebességnél az idő lassul, erős gravitációs térben szintén. Ez nem elméleti spekuláció, hanem kísérletileg igazolt tény, amelyet például a műholdas navigációs rendszerek működésében is figyelembe kell venni.
Az általános relativitáselmélet szerint az idő a térrel együtt alkot egységet: a téridőt. A tömeg és az energia ezt a téridőt görbíti, és ezzel az idő múlását is befolyásolja.
A fizika alapegyenleteinek többsége ugyanakkor időszimmetrikus: matematikailag nem tesznek különbséget múlt és jövő között. Az idő irányát – azt, hogy miért a múltból a jövő felé tapasztaljuk – a termodinamika második főtétele, az entrópia növekedése adja. A rendezetlenség statisztikai növekedése hozza létre az „idő nyilát”.
A kvantumelméletek egy része még ennél is tovább megy: felmerül, hogy az idő nem alapvető összetevője a világnak, hanem mélyebb fizikai struktúrákból emergens (kibontakozó, feltáruló) módon jelenik meg. Ez jelenleg is aktív kutatási terület – szinte már a tudomány határán! Néhány érdekes hivatkozást találsz majd az írás végén, ha tovább szeretnél kutatni.
Végül: az idő szubjektív tapasztalata nem azonos a fizikai idővel. Az idegrendszer rövid időablakokban integrálja az ingereket, és ebből konstruál folyamatos élményt. Erről beszéltünk már: történetekből vagyunk összerakva…
A tudomány jelenlegi állása szerint tehát az idő:
– relatív,
– a térrel egységet alkot,
– iránya az entrópiához kötődik,
– lehetséges, hogy nem alapvető jelenség,
– és az emberi időélmény részben idegrendszeri konstrukció.
Az, hogy ez mit jelent a tudat, a tapasztalat vagy a valóság szerkezetére nézve, már egy másik kérdés.
Hogy jelenik meg az idő a hétköznapi tapasztalás szintjén?
Lineárisnak és kauzálisnak éljük meg, vagyis a múltból a jövő felé haladunk és minden történésnek van előzménye, amiből többé-kevésbé logikusan következtethető.
A tudomány is játszik a gondolattal, hogy az idő nem alapvető összetevője a világnak. Oké, de akkor honnan „jön”?
Világunk bármely pontjából teremthető akár egy egész univerzum. Hogyan? Amikor születik egy vágy (egy érdeklődés, egy terv, egy út, egy cél …) abban a pillanatban aktiválódik egy pont az univerzumban és tágulni, nőni kezd. A változások egymásutánisága által időt és vele folyamatosan növekvő teret kap a megvalósulásra! Fontos, hogy nem az idő hossza van meghatározva ebben a pillanatban, hanem az idő minősége, ami pedig azon az első pillanaton múlik, amikor a vágy-terv-út-cél… felmerült a tudatban. A létrejött valóságbuborék induló időminőségét meghatározzák a vágy tárgyához kötődő elképzelések, tapasztalatok, félelmek, elvárások, bizonyosságok/bizonytalanságok.
Vagyok.
Vágy-ok.
A vágy az ok a teremtésre, a létezésre, az időre és a térre.
A teremtés megtörtént, a folyamat megvalósulása elindult és végigmegy a maga útján. Megszűnni, semmivé válni nem tud, mert az információ már rögzült a valóság egy pontjához. Ahogy egy informatikai rendszerbe, vagy az internetre felkerült anyagok sem tüntethetők el onnan, legfeljebb nem a felszínen vannak, talán nem láthatóak mindenki számára – de ott vannak.
Amennyiben a megteremtett, létre hívott vágyadat, érdeklődésedet tudatosan élteted, formálod, energiát, figyelmet adsz neki, teszel érte és ezáltal „élővé” teszed, akkor a kezdeti kuszaság, káosz rendeződni kezd és szépen lassan önálló életre kel, egyengeti sorait és tökéletesíti önmagát, amiben szükséges. Végül letisztul, összeáll, megvalósul és működik!
A számára létrehozott valóságbuborékon belül addig létezik, amíg folyamatos teremtőerőt, vagyis tudatos, vagy tudattalan figyelmet kap felelős megálmodójától.
Ugye érted, hogy nem kell mindenért közvetlenül neked „megdolgoznod”? A cél számára létrehozott „valóságbuborék” aktív! Az első pillanat teremtő impulzusa működteti a végtelenségig, illetve amíg meg nem állítod. A szükséges változtatásokhoz viszont mindig kell egy újabb teremtő impulzus. Mint amikor az autódat vezeted: neked kell fordítani a kormányt, ha irányt szeretnél váltani, vagy ki kell kerülni valami útakadályt.
A teremtést létben kell tartani tudatos figyelemmel, fejlődni-fejleszteni általa és vele, ám ez kölcsönös, mert „ő” is létezni akar, ezért élteti, energiával táplálja a teremtőjét és a vele való tapasztalatok által tanítja, fejleszti! Visszahat rá!
Magára hagyott teremtéseink életidő-csökkentő hatása
Ha magára hagyjuk, vagyis megfeledkezünk, vagy lemondunk róla, meggondoljuk magunkat, elveszítjük a hitünket, hagyjuk magunkat lebeszélni az elképzelésünkről – akkor született természete, vagyis a teremtő információs mag (első gondolatcsomag) szerint igyekszik kialakulni, létrejönni.Ott van körülöttünk, a részünk marad, de fejlődni, érdemben változni, tökéletesedni a teremtője közreműködése nélkül nem tud.
Sajnos nagyon sok magára hagyott, elhagyott teremtés torzult valósága, lezáratlan folyamata nehezíti létrehívója életét… Amit létre hívtunk, azért felelősek vagyunk. Ha nem tápláljuk a figyelmünkkel, cselekvő erőnkkel, akkor belőlünk fog „táplálkozni”, kéri az erőnket, energiánkat, ezáltal csökkenti az életidőnket, nehezíti egyéb folyamatainkat, mert létezik, mert létezni „akar”.
A hosszú élet egyik óriási titka, hogy folyamatosan legyenek terveink, céljaink, egy út, amin haladunk és ami lelkesít, örömöt okoz magunknak és másoknak is. Össze vagyunk vele kötve, mint a baba a szülőanyjával.
A változás, a fejlődés megtapasztalható folyamata, a történések egymásutánisága adja az idő lineáris illúzióját.
AZ EMBERI ÉLETIDŐ HOSSZA EZEN SZEMPONTOK SZERINT ÉRTELMEZHETETLEN!
A saját idő(i)dben létezel és ami valójában számít, az az életed minősége, örömfoka, vagyis a megélés. Az „idő realitása” sem valós, mert nem fix adatokon alapul, hanem szubjektív érzékelésen. Az órák által mért idő arra jó, hogy összehangold másokkal a történéseket, legyenek igazodási pontok. A megélt idő viszont teljesen szubjektív, egyéni, saját világ.
Az idő nem múlik, nem jön, csak van.
Rendelkezésünkre áll, ahogy szeretnénk és amire szeretnénk – akár tudatosak vagyunk erre, akár nem. AZ IDŐ üzenete arra tanít, hogy tanuljuk meg jól kezelni, megfelelően felhasználni és mindig elég lesz, soha nem fogjuk se kevésnek érezni, se túl soknak. Nem is kell figyelni rá, hiszen természetesen van, rendelkezésre áll.
Mennyire szomorú, hogy a kapott és folyamatosan táplált hitrendszerünk szerint 100 évesnek lenni már csodaszámba megy és „illik” legyengülni, mentálisan leépülni és leköszönni… Ez a kérlelhetetlennek tűnő tény addig igaz számunkra, amíg elhisszük és eszerint éljük az életünket.
Attól a pillanattól, hogy a teremtéseinknek élünk, attól, hogy teljes figyelmünkkel a teremtéseink építésének idejében létezünk, elveszíti jelentőségét az évek száma és az elmúlás gondolata, hiszen a változások által energiát kapunk és fejlődő projektjeink életidővel táplálnak folyamatosan.
Ha segítjük embertársaink saját teremtéseit is, ha támogatjuk őket céljaik elérésében – legalább az érdeklődő figyelmünkkel – , akkor soha nem leszünk egyedül, hiszen közös időt teremtünk és megélhetjük az emberi élet legnagyobb csodáját: a szeretetteli kapcsolatok megtapasztalását.
Hogyan lehet az idő leírt nézőpontját a gyakorlatban érvényesíteni? Ez már a személyes, vagy klubos beszélgetések egyik kedvenc témája.
További olvasnivaló – Az idő mint nem-alapvető jelenség
1️⃣ A „time problem” a kvantumgravitációban
Az általános relativitás és a kvantummechanika eltérő időfogalma miatt maga az idő definíciója válik kérdésessé.
Anderson, E. (2012): The Problem of Time in Quantum Gravity
arXiv:1206.2403
https://arxiv.org/abs/1206.2403
2️⃣ Idő nélküli kvantumformalizmus
Olyan kvantumelméleti keret, amely nem feltételez előre adott időparamétert.
Oreshkov, O.; Cerf, N. J. (2014): Operational Quantum Theory without Predefined Time
arXiv:1406.3829
https://arxiv.org/abs/1406.3829