A tudatosság a két pólus közti híd – az önismeret csökkenti a szélsőségeket
A világ poláris természetű: béke és háború, fény és árnyék egymáshoz képest létezik. A valódi tudatosság nem a végletek felszámolása, hanem a két pólus közti tér megtartása és az önismeret általi integráció. Hogyan csökkenthető a szélsőségek amplitúdója egy dualitáson alapuló világban?
Most minden az új háborúról szól…ott van a figyelem. Csábít a lehetőség, hogy erről írjak néhány gondolatot, de nem teszem két okból sem. Az egyik az, hogy nem vagyok benne szakértő, hadd tegye a dolgát inkább az, aki otthonosan mozog a témában. Másik ok pedig az, hogy a Tudattrend oldal célja más, miszerint a hátteret mutatja meg a világ változásai mögött – segítve az eligazodást és az iránytartást. Tehát nem ragadok le a konkrét történéseknél, hanem gondolkodunk együtt azon, hogy mi a manó történik itt valójában …
Kezdjük a legelején: a világunk szinte minden szinten poláris szerkezetű. Nemcsak fizikai értelemben, hanem pszichológiai, spirituális és társadalmi síkon is.
A természetben az elektromos töltés pozitív és negatív pólusokból áll. A mágnesnek két vége van. A nappal éjszakába fordul, az árapály ki- és befelé mozdul. A szív összehúzódik és elernyed. Maga az élet is pulzálás.
Az emberi tapasztalás ugyanígy működik:
öröm – fájdalom
siker – kudarc
rend – káosz
fény – árnyék
BÉKE – HÁBORÚ
Minden, amit észlelünk, valamihez képest létezik. A fényt hogyan lehetne értelmezni a hiánya nélkül? Honnan tudnánk, hogy valami jó, ha nem tapasztaltuk volna már a rosszat?
Mint a mágnes két vége.
A polaritás nem hiba a rendszerben, hanem a mozgás feltétele. Az ÉLET pedig fizikai szinten maga a mozgás, áramlás.
Feszültség nélkül nincs áramlás.
Különbség nélkül nincs észlelés.
Ha minden azonos hőmérsékletű lenne, nem lenne hőáramlás.
Ha minden gondolat egyforma lenne, nem születne felismerés.
Érdekes, hogy a modern fizika – például Albert Einstein relativitáselmélete – is rámutatott: a valóság nem abszolút, hanem viszonyokból áll. A dolgok egymáshoz képest nyernek értelmet.
A kvantumvilágban pedig a részecske és hullám kettőssége azt sugallja: a valóság nem egyetlen nézőpontból írható le.
A polaritás tehát nem ellenség, hanem az ÉLET alapfeltétele itt a földi világban.
Nem az a kérdés, hogyan szüntessük meg, hanem az, hogyan tartsuk a két pólus közti teret anélkül, hogy az egyikhez görcsösen ragaszkodnánk.
Talán a tudatosság nem a polaritás felszámolása, hanem annak felismerése, hogy a két végpont között mi vagyunk a híd.
És talán a mély önismeret – ami a világ működésének megértéséhez elengedhetetlenül fontos – épp az a képesség, hogy nem az egyik oldallal azonosulunk, hanem látjuk a teljes tengelyt.
Pszichológiai szinten Carl Gustav Jung beszélt az árnyékról: amit elutasítunk magunkban, az nem tűnik el, hanem a másik póluson jelenik meg. Minél erősebben ragaszkodunk a „fényhez”, annál markánsabban vetül az árnyék. Erről beszéltünk már: projekciónak, kivetítésnek nevezve. A világunk sokmilliárd egyéni nézőpont megnyilvánult valóságának összessége.
A dualitás hogyan jelenik meg a hétköznapjainkban?
Ha a mágnes két pólusának egyike a rendíthetetlen harmónia, a béke, akkor a másik póluson bizony ott van a háborgó, egymással ütköző nézőpontok fizikai megnyilvánulása, a háború. Minél több ember képviseli a feltétel nélküli elfogadást, az egyetemes szeretetet bármilyen keretek között, annál erősebben jelenik meg ennek a másik pólusa is, mert bár nehezen elfogadható, de így van egyensúlyban a világ!
Ettől gyönyörű és egyben elrettentő ez a földi valóság, hiszen mindent csak az ellentétéhez képest lehet megtapasztalni.
Hogyan lehetne békés élet egy háborús világban? A témát folytatjuk…