Hol laknak az érzések?
A kérdésre az automatikus válaszod valószínűleg az, hogy a Lélekben, hol máshol? Ebben az írásban ezt fogjuk kicsit mélyebben megvizsgálni.
Akár úgy is tűnhet, hogy egyáltalán nem a kapcsolatokról beszélünk. Ha így is érzed, légy türelemmel kicsit, mert a szándékom az, hogy szépen lassan az alapoktól építünk fel egy megértést, ami alapján végül teljesen másképpen nézel majd az emberi kapcsolataidra.
Vegyünk az életből példákat az érthetőség kedvéért:
Valaha, nem is olyan rég még együtt éltek a generációk. Természetes volt, hogy átadták egymásnak a tudást, a tapasztalatot. Kevesebb jelentősége volt az iskoláknak, sokkal inkább a szülők-nagyszülők, vagy mesterek tanították a fiatalabb generációkat az életre, a mesterségekre. Többnyire nem kérdőjelezték meg a tanultakat, hanem igyekeztek minél pontosabban másolni, gyakorlatot szerezni az adott témában. Legyen az női (asszonyi), vagy akár férfias (emberes) feladat. Minél nagyobb gyakorlatot szereztek, annál többet adtak hozzá később a tudáshoz a saját tapasztalataik általi felismerések révén.
Az emlékek közé ezek az élmények kerültek. Egyszerű, érthető, gyakorlatias, tiszteletteli emberi kapcsolatok. A boldogulás, az önfenntartás tiszta, egyszerű, egyértelmű emberi kapcsolódásokat és közösséget kívánt.
Ma már erre közvetlenül nem emlékszünk, de a tudatosság szintje alatti tartományban ott vannak ezek a tapasztalatok és mivel generációk túlélését biztosította ez az emberi működés, ezért elsődleges igazodási pontként az elménk ehhez viszonyítja az életre való felkészülést.
Tudattalan normalitásaink között bizony ott van a szüleink, tanáraink, mestereink, feljebbvalóink iránti tisztelet, elismerés és a létezésük adta biztonságérzet.
Ugyanakkor a tudattalan tartományban ott vannak a katasztrófák, a háborúk, a rettegés, az éhezés, az árulások, a veszteségek, a teljes kiszolgáltatottság is. Mind-mind rögzítve, mint életet veszélyeztető helyzetek.
Ezek kiragadott példák, de hasonlóan rögzít a biológiai rendszer minden tapasztalatot és megőrzi ezeket. Életet támogató, vagy életet veszélyeztető kategóriaként szétválasztva. Hol? Az idegrendszerben, a génekben, a DNS-ben. Ehhez hozzájönnek még a méhen belüli tapasztalatok, az epigenetikai információk.
Hasonlítható mai nyelven egy információs felhőhöz, ahol az adatok kisebb-nagyobb egységekre bontva tárolódnak és az életben maradás érdekében automatikusan aktiválódnak, amikor szükség van rá.
A tekintélyre adott automatikus reakcióink
A Kentaur szemlélet ezen információk és működés összességét nevezi Léleknek.
Mint egy algoritmus, ami folyamatos adatfeltöltés, tanítás és fejlesztés alatt áll.
Ebből kiindulva nézzük meg először, hogyan születnek, illetve inkább hogyan épülnek fel bennünk az érzések.
Amit a fizikai érzékszerveinkkel tapasztalunk, az az érzet. Hideg, meleg, édes, keserű, vagy éppen egy váratlan fájdalom és még ezernyi más tapasztalat, amihez még nem kötünk semmi jelentést, csak érzékeljük.
Az érzelem már az érzékszervi tapasztalatra adott gyors, a tárolt és tapasztalt adatok által kódolt biológiai, vagy pszichés válaszreakció, mint pl. a vélt, vagy valós veszélyhelyzetre megjelenő félelem, vagy rettegés. De lehet egy pozitív emléktöredékre reagálva fellépő repeső öröm, vagy akár egy adott helyzetre megjelenő düh. Az érzelmi állapotok gyorsan kerülnek felszínre, intenzív testi tüneteket váltanak ki, mint pl. az erős szívdobogás, az izzadás, a kapkodó, gyors légvétel. Az adott érzetnek megfelelő hormonok „berobbannak” a véráramba és pillanat alatt kiváltják a helyzetnek megfelelő reakciót, majd általában gyorsan lecsillapodnak.
Az agykéreg alatti területek aktiválódnak ilyenkor, az „állati szint”, az életvédelem. Amennyiben ezek a reakciók váratlanul lépnek fel, a megjelenésük pillanatában nem irányíthatók.
Kentaurosan fogalmazva ilyenkor a rögzített adatfelhőből a körülmények aktiválnak be hasonlónak vélt tudatos, vagy tudattalan emléktöredékeket, tapasztalatokat és a test ezeket megnyilvánítja. Egyértelmű, jelen idejű tapasztalatként.
A megélési képességünk éppen erről szól, hiszen a környezeti hatásokra a „felhőben” folyamatosan kerülnek felszínre emléktöredékek, amelyek néha tudatos, de döntően tudattalan érzelmi reakciókat váltanak ki, amit az aktuális helyzetnek tulajdonítunk.
Ez a működés határozza meg a pillanatnyi hangulatunkat, az eseményekhez, más emberekhez való hozzáállásunkat. Mondhatnám azt is, hogy amíg ennek nem vagyunk tudatában, addig dróton rángatnak az érzelmeink és az ösztönös reakcióink csapdájában élünk.
Egy adott helyzetre adott ösztönös reakciónk jellege azon múlik, hogy a körülmények milyen tudatalatti emléktöredéket hoztak a felszínre éppen. A példákra visszautalva: egyazon tekintély megnyilvánulása az egyik emberből tiszteletet, a másikból ellenállást válthat ki – miközben mindkettőnek igaza van.
Mégsem kell így lennie, mert amíg ezek az életvédelmi folyamatok az agykéreg alatti területekben aktiválódnak, addig segítségünkre van az agyunk kéregállománya, mint pl a homloklebeny, ahol már az ösztönös folyamatok tudatos irányítása kap feladatot.
Amikor a beaktiválódott, de a mindenkori jelenhez között érzelemcsomagok rögzülnek az adott helyzethez, eseményhez, emberhez, tehát folyamatossá válnak, akkor már érzésekről beszélünk. Ebben már szerepet kap a tudatosság is, az értelmezés, az elemzés. Az érzések megérthetőek, változtathatóak és választhatóak.
Ennek a folyamatnak a felismerése, megértése az első kulcs az emberi kapcsolatok harmóniában tartásának.
Egy ártatlan hétköznapi jelenet beaktiválhat egy kellemes, vagy egy kellemetlen élményt és ennek megfelelően fogunk viszonyulni hozzá.
Ha valaki mond valamit nekünk, akkor gyakorta aszerint reagálunk rá, ahogy az emléktöredékek tartalma „diktálja” és nem annak megfelelően, ahogyan az illető gondolta, amit mondott. Elbeszélünk egymás mellett és emiatt az emberi konfliktusok, az élethelyzetekre, eseményekre adott reakcióink káoszában élünk.
A tudat, a tudatosságunk képes megfelelő társadalmi szervezettségben tartani bennünket.
A tudat pontos meghatározása még tudományos kutatások alatt áll.
A Kentaur-nézőpont feltételezése szerint a tudat egy biológiai rendszer felett álló Szellemi Jelenlét, egy külső nézőpont. Független a biológiai túlélőmechanizmusoktól, ezért képes rálátni arra és felülírni az ösztönös, zsigeri működésünket.
A következő részben, ezzel a témával folytatjuk és ezáltal megismerjük azt a módszert, ahogy minden emberi kapcsolat kiegyensúlyozható.
Gyakorlati kérdések:
1. Előfordult már, hogy egy aktuális helyzetről eszedbe jutott egy régi történet?
2. Az érzelmi állapotodat tudtad függetleníteni a régitől?
3. Volt már olyan, hogy egy adott helyzetben nem értetted a saját érzelmi reakciódat?